Tíz év a különbség egy ma született pasaréti és egy bodrogközi fiúcska várható élettartama között. Tíz évvel fog tovább élni a pasaréti a statisztikák szerint. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárul az ellátórendszerhez való egyenlőtlen hozzáférés, ezért elindultam a „végekre”, hogy megnézzem, milyen az alapellátás a messzi Szatmárban és a hevesi térségben*. Utóbbiról videoriport is készült. Ezeket a vidékeket cserbenhagyta az állam.
Több körzet van, ahol évek óta nem tudják betölteni a háziorvosi állást. A praxis forgalomképtelen, nincsenek rezidensek, az utánpótlás nem megoldott. Ezeken a helyeken az OALI** segítségével találnak – pályázati úton - helyettesítő háziorvost, akik közalkalmazottként látják el a feladatukat. Ahogy a magyar orvosok mennek nyugat felé, úgy jönnek a helyükbe Kárpátaljáról és Partiumból. Bizony még nyelvi nehézségek is előfordulnak. Olyan falvak is vannak Szatmárban, ahol még így sem biztosított az ellátás (Hodász környéke). Az előzetesen felkutatott statisztikai adatok egyébként hasznavehetetlenek, tulajdonképpen nem tudja az állam, hogy mi a valós helyzet.
Botpaládon és Kispaládon két évig egyáltalán nem volt orvos, de az elmúlt három évben megoldott az ellátás: Kárpátaljáról érkezett egy doktornő, aki ellátja az 1200 lelket, vagyis inkább testet. A két hivatal átvállalja a rendelők rezsijét és a szolgálati autó költségeit.
Csegöldön és Császlón is helyettesítő orvos dolgozik. Dr. Péter András doktor úr a sok nehézség ellenére is energikusan és elkötelezetten látja el a körzetet a saját körzete mellett. Abban bízik, hogy egyesítik a két praxist, igazából csak így lehetne rendesen ellátni a feladatokat. Sokkal több feladatot is el tudnának látni helyben, legyen az házi ápolás, infúziós terápia, fizikoterápia vagy gyógytorna, ha a finanszírozás engedné.
Rendelő és alapvető felszerelés nagyjából adott mindenhol, sőt az elhibázott támogatási konstrukcióknak köszönhetően több helyen is épült szép egészségház. Csak orvos nincs benne, aki tagja lenne a helyi közösségnek, aki ismerné a helybelieket, aki elvégezhetné a rendelésen túl a felvilágosító és prevenciós munkát. Sem patika, sem orvos, így üresek az egészségházak. Kisnaményban hetente egyszer fűtenek be, amikor jön a helyettesítő orvos rendelni. Olyan körzetet is találtam, ahol 81 éves a körzeti orvos, nem akar nyugdíjba menni, mert nincs aki a helyébe lépjen, és nem is tud, mert a nyugdíja méltatlanul kicsi lesz.
A járóbeteg-ellátásért utazni kell a térségi központba. Ehhez viszont járható utakra és tömegközlekedésre volna szükség. A háziorvos és az asszisztense éppen le tudná venni a vért és a vizeletet, de hogyan juttatja be a laborba? Régen minden reggel eljött a kistelepülésekre is a kórház autója, de már ezt is megszüntették. Tehát a betegnek kell utazni a laborba (szinte az egész nap rámegy a közlekedési lehetetlenségek miatt), majd még egyszer a leletért, hiszen nem mindenhol kapja meg a háziorvos az eredményeket elektronikusan. Régen TAJ-szám alapján le lehetett kérdezni a leleteket intraneten, de ez most nem megy. Állítólag az informatikai vállalkozás hónapok óta nem kapott pénzt, így leállította a szolgáltatást.
A fehérgyarmati kistérségben a legtöbb szakorvosi ellátás elérhető a fenti módon, de vannak hiányszakmák. A kistelepüléseken sok idős ember él, nagyon sok a mozgásszervi betegség, ezért komolyabb reumatológiai és ortopédiai ellátás kellene, és meg kellene oldani, hogy rehabilitációs és fizikoterápiás kezelésért ne kelljen kétnaponta utazni az embereknek. Addiktológiai és pszichiátriai gondozás szinte nincs is a szatmári falvakban, ahol jártam. Alkohol ügyekben Nagykállóba kell elmenni a legendás Sárga Házba, pszichiátriai gondozás hetente van Fehérgyarmaton. Még leírni is borzasztó, de több orvos is megjegyezte, hogy már inni sem tudnak, akik régebben hajlamosak voltak rá, mert nincs miből… Egyre több a depresszió-szerű eset, ezért a mentálhigiénés ellátásra óriási szükség lenne. Ehelyett nemzetközi viszonylatban is rengeteg altató-nyugtató típusú szert írnak fel a háziorvosok. Több szakorvos egy hónapban egyszer jön a fehérgyarmati „SZTK-ba”, egyébként urológiára mehetnek a betegek Mátészalkára, onkológiai ellátásra Nyíregyházára. Távolról sem mondható megoldottnak tehát a járóbeteg-szakrendelés. A „mozgó szakorvos ellátás”, ami az LMP számára fontos lenne, nem nagyon működik: pl. szülés-nőgyógyász havonta egyszer jön Botpaládra tanácsokat adni.
A kistérségi ügyelet megszervezéséről és minőségéről ellentmondó véleményeket hallottunk. Legnagyobb megrökönyödésünkre itt is a politikai erővonalak mentén szerveződik az ellátás. Ki kivel van, ki kinek a rokona. A települések önkormányzatai lakosságarányosan fizetnek az ügyeleti ellátásért, aztán a társulásra rátelepszik a politikához közeli biznisz.
A gyógyszerellátás is elég nehézkes. Fiókgyógyszertárat sem éri meg üzemeltetni a kistelepüléseken, az orvos pedig nem különösen érdekelt abban, hogy kézi patikát tartson fenn. Kisnaményban ügyesen megoldották úgy, hogy a falugondnok utazik a kistérségi központba, és ő veszi meg mindenki gyógyszerét. Máshol pedig megint csak a beteg utazik.
A szűrővizsgálatokra lényegében csak olyan helyeken kerül sor, ahol van állandó háziorvos. Az elhagyatott falvakba is eljut egyszer-egyszer egy szűrőbusz, kardiológiai, mammográfiai és vérzsír vizsgálatokat végeznek – pl. Botpaládon alkalmanként 10 emberen… A falu kisbuszával el tudnak szállítani időnként ütemezett szűrővizsgálatra helyi lakosokat. Colorectális és méhnyakrák-szűrés nincs szervezett formában.
Másnap a hevesi kistérségben folytattam a tájékozódást.
Tarnabodon kétszer egy héten rendel egy szülés-nőgyógyász szakorvos háziorvosként, gyermekorvos havonta egyszer jár a faluban. A nevelési tanácsadó viszont gyakran megfordul a faluban, szűrővizsgálatokat végeznek az oviban és az iskolában, családterápiákat kezdeményeznek. A szakorvosi ellátáshoz való hozzáférés hasonló, mint Szatmárban. Utazni kell szinte mindenért Hevesbe vagy Egerbe. Egyszer a laborvizsgálatért, másodszor a leletért, harmadszor a gyógyszerért… Négy óra után és hétvégén csak az ügyeletre lehet számítani. Esetkocsi egy van Hevesben, de csak hétköznap napközben.
Átányban egy jól felszerelt új egészségházat mutatott be büszkén Gönczi Mihály polgármester úr. A helyettesítő háziorvos, Szabó János rendes praxisa Hevesen van. Nincs is esély rá, hogy önállóan betöltse valaki a praxist, ezt a polgármester úr szenvedélyesen indokolta (ld. a videón).
Hihetetlen szegénységről számolt be a polgármester és a háziorvos. A roma népességben már fiatalon előfordul a polimorbiditás. Az alultápláltság és a rossz lakhatási körülmények miatt több betegség is hamar krónikussá válik. A gyerekek hétfőn reggel olyan éhesek, hogy a „műanyagpoharat is megeszik”. Gyakori a fertőzéses vagy ételmérgezéses eset, ki tudja, mi mindent szednek össze és esznek meg.
Pélyen sincs állandó orvos, pedig szolgálati lakást is vásárolt a falu. Igazából a lakás kevés, mondta a fiatal polgármester, Ari Norman. El tud-e helyezkedni az orvos felesége/férje is? Van-e iskola, ahová a gyerekeiket be tudják íratni? El tudja-e majd adni a praxist, ha valamiért el akarja? Sajnos, ezekre a kérdésekre nincs biztató válasz...
****
A praxisok szabályozása teljesen értelmetlen a végeken. Öt-hat kistelepülésről jön össze annyi kártya, ami a mai OEP finanszírozás mellett rentábilis. Még nagyobb baj, hogy egybehangzó véleménye volt az általam megkérdezett orvosoknak, hogy egy ekkora praxis nem is fenntartható. A kártyapénzekből havi 700-900 ezer forint jön be, és mire kifizeti az asszisztenst és a többi állandó költséget, alig marad az orvosnak jövedelem. És ezeken a vidékeken még a paraszolvenciára sem nagyon lehet egzisztenciát alapozni… Kétszer ekkora praxis lenne működőképes, ha a mostani finanszírozást vesszük alapul. Az egyik doktor például elmondta, hogy csak úgy tudja fenntartani a praxisát, hogy időnként elmegy néhány napra Angliába dolgozni…
El kellene érni, hogy a legkisebb településen is legyen egy (közalkalmazott) diplomás nővér, aki mintát vesz a labor számára, aki a krónikus ellátás egy részét elvégzi, aki részt vesz a rehabilitációban, és aki napi kapcsolatban van a betegekkel. Így a betegek jó része helyben ellátható lenne, és a háziorvosnak elsősorban az új vagy az akut esetekkel kellene foglalkozni. Ehhez megint át kellene formálni a finanszírozást, és el kellene hitetni a kórházakkal, hogy nem kell mindenkit hozzájuk befektetni. Miért ne végezhetne el egy diplomás nővér helyben háziápolási, hospice vagy éppen fizikoterápiás alapfeladatokat? A lehető legtöbb beteget el kell látni a lakóhelyén, ez a betegnek is érdeke, az ellátórendszernek is érdeke.
Követendő példa lehetne, hogy Hevesen három háziorvos közösen fizet egy praxismenedzsert, aki az adminisztrációt végzi, elviszi a vért és a vizeletet, meghozza a leleteket, beszerzi a gyógyszereket, stb. Ezzel rengeteg terhet levesz a doktor válláról, aki koncentrálhat betegekre, a gyógyításra. Sajnos, ettől még nagyon messze vagyunk.
Nem gondolom, hogy átfogó képet nyerhettem ennyi idő alatt a kistelepülések alapellátásáról, de erősen gyanítom, hogy más vidékeken is hasonló problémákkal fogok találkozni. A falvakat cserbenhagyta az állam. Nem most, már évekkel ezelőtt. Azonnali kormányzati beavatkozásra van szükség!
Szilágyi László
Sok köszönet Bihariné Kékesi Ibolyának, Kisnamény polgármesterének a rengeteg segítségért!
* Szatmárban Botpalád-Kispalád, Tiszabecs (Uszka), Jánkmajtis, Kisnamény, Gacsáj, Csegöld-Császló településeken, Hevesben Tarnabod, Átány és Pély községekben jártam, de volt alkalmam más falvak polgármestereivel is beszélni.
** OALI: Országos Alapellátási Intézet
